

Az Állatbarát Napok – Vásárolj az állatokért! program a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány által szervezett, évente megrendezésre kerülő, egy hét időtartamú országos fogyasztói kampány, melynek célja az állatvédelem támogatása a vállalatok és a lakosság együttes részvételével.
Az Állatbarát Napok időszakában a csatlakozott vállalatok és a termékeiket megvásárló fogyasztók közösen támogatják az állatvédelmet. A vállalatok minden vásárlás után a promócióban résztvevő termékek/szolgáltatások bevételének előre meghatározott részét állatvédelmi célokra ajánlják fel. Az így összegyűlt összeget a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány előre meghatározott szempontok alapján, transzparens módon használja fel. Az adományok legalább 90%-ával a programban részt vevő civil állatvédő szervezeteket támogatja, a fennmaradó részt állatvédelemmel kapcsolatos országos programokra használja fel, mint például ivartalanítás, menhelyek fejlesztése, edukációs programok.
A Fressnapf üzletekben és a webáruházban vásárolt minden játék és fekhely eladásából származó bevétel 20%-át ajánlják fel adományként.
Az ALPHAZOO áruházakban és a webáruházban eladott Happy&Fit termékek (száraztápok és konzervek) bevételéből 15%-ot ajánlanak fel adományként.
A www.karsaigardenshop.hu webshopban eladott valamennyi termék eladási árának 20%-át ajánlják fel adományként.
A www.vauu.hu webshopban eladott valamennyi termék eladási árának 25%-át ajánlják fel adományként.
Vásárlói kedvezményt biztosítanak az alábbi termékekre és a kedvezményes vásárlásokból befolyó összeget adományként ajánlják fel:
Lazacos termék: -10%
Kutyakendő: -30%
Habzsolásgátló: -15%
A Fressnapf, mint a felelős állattartás mellett elkötelezett vállalat, büszkén csatlakozott a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány legújabb kampányához, az Állatbarát Napokhoz:
"Célunk, hogy prémium minőségű termékeinkkel és szakértő eladóink támogatásával folyamatosan a legjobbat nyújtsuk vásárlóinknak és kedvenceiknek, miközben segítjük azokat az állatokat is, akik még
szerető gazdira várnak. Számunkra a felelősségteljes állattartás nem csupán az alapvető szükségletek – mint az élelem, víz és megfelelő lakókörnyezet – biztosítását jelenti; hisszük, hogy minden állat
megérdemli az egészséges, boldog és harmonikus élet lehetőségét. Az állatok iránti szeretet összeköt minket, és a Fressnapf közösségével ismét egy nemes célt támogathatunk: a kampány időszakában a Fressnapf üzletekben és online vásárolt minden játék és fekhely árából 20%-ot állatvédelmi célokra ajánlunk fel. Segítsünk együtt, hogy minél több állat részesülhessen szeretetteljes gondoskodásban!”
Marosi Renáta
Fressnapf Magyarország és Románia marketing vezető
„ Az ALPHAZOO áruházak szinte az egész országban, közel 100 helyen várják a gazdikat. Számunkra nem csupán az a fontos, hogy megfelelő termékekkel lássuk el a őket és kedvencüket, hanem az is, hogy segítsük őket abban, hogy tudatos, felelősségteljes állattartókká váljanak. Nagy büszkeséggel és örömmel veszünk részt az Állatbarát Napokon, mert hiszünk az örökbefogadás erejében, a gazdátlan állatok sorsának javításában, és abban, hogy vásárlóinkkal együtt képesek vagyunk számottevőleg is támogatni a rászoruló menhelyeket. Az esemény ideje alatt minden ALPHAZOO áruházban és webáruházban (alphazooshop.hu) vásárolt Happy & Fit termék árából 10%-ot a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítványon keresztül egy rászoruló menhelynek ajánlunk fel. Azért választottuk ezt a termékcsaládot, mert prémium minőségű és minden kutyus igényeire kínál megoldást, beleértve a speciális étrendet követő kedvenceket is.”
Dr. Zsigmond Gábor
ügyvezető
Amennyiben vállalata csatlakozni kíván a programhoz, az info@allatbaratnapok.hu e-mail címen várjuk jelentkezését.