A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány 2024-ben kibővített ösztöndíjprogramot hirdetett, amelynek keretében 2025-ben huszonöt diplomás hallgató szerezhet posztgraduális végzettséget térítésmentesen az állatvédelem különböző területein. A program célja az állatvédelem területén tevékenykedő szakemberek továbbképzésének támogatása, ezzel hozzájárulva az állatvédelem szakmai fejlődéséhez, a civil állatvédelem hatékonyságának növeléséhez, a jogi, pedagógiai és állatorvosi háttér megerősítéséhez és az állattartási kultúra fejlesztéséhez. A képzésben résztvevők vállalják, hogy a megszerzett tudásukat legalább 5 évig a hazai állatvédelem támogatására fordítják.
A képzés során a résztvevők átfogó ismereteket szereznek az állatvédelmi jogszabályokról, az állatok jólétével kapcsolatos szakmai kérdésekről, valamint arról, hogyan alkalmazhatják tudásukat a gyakorlatban. Az állatvédelmi szakemberek képzésének hosszú távú célja, hogy a végzett hallgatók olyan szakmai és civil szervezetekben, oktatási intézményekben jogi vagy állategészségügyi környezetben dolgozzanak, ahol közvetlen hatást gyakorolhatnak az állatok védelmére és jogainak érvényesítésére. A program támogatja az interdiszciplináris megközelítést, lehetőséget biztosítva a jogi, állatorvosi és pedagógiai területekről érkező hallgatóknak a közös munkára és tapasztalatcserére.
A két féléves támogatott képzések és a résztvevők száma:
Az ösztöndíjas hallgatók vállalják, hogy legalább öt évig a magyarországi állatvédelem támogatására fordítják a megszerzett tudásukat.
A pályázatokat szakmai zsűri bírálta el, mely során előnyt jelentett a civil állatvédelemben való aktív részvétel, állatvédelmi kutatási tapasztalat és nyelvtudás is.
A szakjogászok, állatvédelmi szakemberek és pedagógusok július 16. – augusztus 15. között pályázhattak az ösztöndíjra, ők már megkezdték tanulmányaikat 2024-ben a Miskolci Egyetemen és a Pannon Egyetemen, valamint az állatorvosok július 16. – január 25. között adhatták le pályázatukat, képzésük 2025-ben indul az Állatorvostudományi Egyetemen.
Az állatvédelmi szakjogász képzés során a hallgatók átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek az állatvédelmi törvényekről, valamint az állatok jogi státuszáról, magánjogi, büntetőjogi és közigazgatási aspektusairól. (Részletek: Miskolci Egyetem)
A jogi szakokleveles állatvédelmi szakember képzés során a kurzus az állatvédelmi szabályozás, szervezeti rendszer és eljárások gyakorlati ismereteire fókuszál, felkészítve a hallgatókat az állatvédelemhez kapcsolódó jogi tevékenységekre. (Részletek: Miskolci Egyetem)
Az állatvédelem-pedagógiai szakember képzésen a pedagógusokat állatvédelmi témájú tanításra készíti fel, elősegítve az állatvédelmi szemlélet elterjedését a köznevelésben és gyermekvédelmi területeken. (Részletek: Pannon Egyetem)
Az állatvédelmi szakállatorvos képzésen az állatorvosokat állatvédelmi jogszabályok, állatjólléti szakvélemények készítésére és állatbántalmazás felismerésére készíti fel. (Részletek: Állatorvostudományi Egyetem)
Az ösztöndíjasok névsora (ABC sorrendben):
Állatvédelmi szakjogász:
Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember:
Állatvédelem-pedagógiai szakember:
Állatvédelmi szakállatorvos:
Ez a kezdeményezés új lehetőségeket teremt azok számára, akik elkötelezetten kívánnak hozzájárulni a magyarországi állatvédelem fejlődéséhez. A program sikeressége miatt a következő, 2025/26-os tanévben is várhatóan meghirdetésre kerülnek az ösztöndíjak, így azok is lehetőséget kapnak a jelentkezésre, akik idén nem tudnak részt venni az oktatáson.
A részletes pályázati kiírás és a képzések teljes leírása elérhetőek lesznek a programot meghirdető egyetemek és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány honlapján.