Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

ERŐSÍTJÜK A CIVIL ÁLLATVÉDELMI KÉPVISELETET A KÖZÖS ÜGYÜNK AZ ÁLLATVÉDELEM ALAPÍTVÁNYBAN

2025. február 27. 1:26

Örömmel köszöntjük Alapítványunk Felügyelőbizottságának új tagját, Tőzsér Juditot, aki kiemelkedő szakmai tapasztalatával és elhivatottságával támogatja munkánkat. Az állatvédelem és a társadalmi felelősségvállalás területén végzett több évtizedes tevékenysége meghatározó szerepet tölt be Magyarországon.

Szakmai és állatvédelmi tevékenysége:

  • A Magyar Állatvédők Országos Szervezetének (MÁOSZ) elnöke, amely az ország legnagyobb civil állatvédő ernyőszervezeteként több mint 50 szervezetet fog össze, és kiemelt szerepet játszik az állatvédelmi együttműködés és érdekképviselet területén.
  • A Gong Rádió alapítója és 25 éven át ügyvezetője, aki elkötelezetten támogatta az állatvédelmet a média erejével.
  • A Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Alapítvány alapítója és elnöke több mint két évtizeden keresztül. Két menhelyet hozott létre Kecskeméten, ahol munkatársaival több ezer állat életét mentette meg.
  • Elsőként szervezett országos ivartalanítási akciót menhelyek számára, amelyet dr. Lorászkó Gábor címzetes egyetemi docenssel és az Állatorvostudományi Egyetemmel közösen valósított meg. A program a kutyák egészségügyi ellátására is kiemelt figyelmet fordított.
  • 2013-ban az állatvédelem területén végzett 10 éves munkásságának elismeréséül, Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter kitüntetésben részesítette.
  • Munkásságát számos rangos elismerés fémjelzi: a Magyar Érdemkereszt ezüst fokozatával tüntették ki médiás és társadalmi felelősségvállalása miatt, valamint a Príma Díj kitüntetettje a „magyar sajtó” kategóriában.
  • 2024-ben az „Év Civil Állatvédője” címet is megkapta.

Közéleti szerepvállalása széleskörű: a felelős állattartás népszerűsítése mellett rendszeresen támogat rászorulókat, gyermekeket és betegeket is.

Elkötelezetten támogatja az országos ivartalanítási programokat, hiszen meggyőződése, hogy a megelőzés az egyik legfontosabb eszköz az állatvédelemben. Célja, hogy az állatvédelmi szervezetek összefogásával és együttműködésével még hatékonyabb lépéseket tegyenek az állatok védelméért, hiszen – ahogyan ő is fogalmaz – „egy hajóban evezünk”.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy szakértelmével és tapasztalatával Alapítványunk munkáját is segíti!