2025 augusztusának és szeptemberének első heteiben országszerte számos rendezvény valósult meg a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány aktív közreműködésével. Valamennyi eseményen az Alapítványt Nagy Csilla, projektvezető, állatvédelmi szakjogász képviselte, aki előadásokkal és személyes jelenlétével is erősítette az állatvédelmi szemléletformálás ügyét. A programok célja az állatvédelem társadalmi szerepének erősítése, a felelős állattartás kultúrájának terjesztése, valamint az együttműködések fejlesztése a civil szervezetek, az önkéntesek, a jogalkalmazók és a lakosság között.
Közös célok a közbiztonságért és az állatvédelemért – polgárőrnap Veszprémgalsán
Szeptember 6-án Veszprémgalsa adott otthont a Veszprém vármegyei polgárőrnapnak, ahol az Alapítvány is képviseltette magát. A rendezvényen Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke hangsúlyozta: a polgárőrök munkája nem csupán a közbiztonság erősítéséről szól, hanem szorosan kapcsolódik az állatvédelemhez is – legyen szó eltűnt állatok felkutatásáról vagy állatkínzás gyanújának jelzéséről. Az eseményen szolgálati kutyás bemutató, motoros és tűzoltói programok, valamint ünnepélyes díjátadó is zajlott. Az Alapítvány célja, hogy a jövőben is erősítse a polgárőrséggel való együttműködést, hiszen ez a partnerség kézzelfogható eredményeket hozhat az állatok és az emberek biztonsága érdekében.
Állatvédelem a rendőrképzésben – új szakmai program a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Augusztus végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen valósult meg az „Állatvédelem és a kriminalisztika” című program Frigyer László alezredes fővédnökségével, amelynek célja, hogy a jövő rendőrtisztjei és vezetői már tanulmányaik során megismerkedjenek az állatvédelem társadalmi és jogi jelentőségével.
Alapítványunk részéről Nagy Csilla, Daróczi István és Balogh Mónika állatvédelmi szakjogászok tartottak előadásokat és interaktív beszélgetéseket. „Az állatkínzás elleni fellépés és az állatvédelem támogatása szerves része a társadalmi felelősségvállalásnak. Fontos, hogy a rendészeti szakemberek már pályájuk elején érzékeny, felelősségteljes szemléletet sajátítsanak el” – hangsúlyozta Nagy Csilla. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az állatvédelem kérdéskörének beépítése a rendőrképzésbe tovább erősítheti a rendészeti munka érzékenységét, felelősségvállalását és emberközeliségét, hozzájárulva ezzel a rendészeti kultúra folyamatos fejlődéséhez.
A jövő jogászainak képzése: állatvédelmi előadás a Miskolci Egyetem gólyatáborában
Alapítványunk számára kiemelt cél, hogy az állatvédelem szemlélete már a felsőoktatásban is megjelenjen. Augusztus 27-én, a Miskolci Egyetem gólyatáborában Nagy Csilla és Sebők Melinda tartottak játékos, interaktív előadásokat a felelős állattartásról és a jogi háttérről. A program célja az volt, hogy a leendő jogászok megértsék: az állatvédelem nem csupán jogi kérdés, hanem szélesebb társadalmi és etikai felelősség is.
Második esély a bajba jutott állatoknak – ünnepi rendezvény Szikszón
Szeptember 7-én a Szikszói állatmenhely megható nyílt napot szervezett, amelynek megnyitóján Nagy Csilla mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében hangsúlyozta, hogy az állatmenhelyek nem csupán menedéket biztosítanak, hanem új reményt és bizalmat is adnak az állatoknak. Az eseményen látványos kutyás bemutató, családi programok és közösségépítő kezdeményezések várták a látogatókat. A szikszói menhely munkája példamutató: nemcsak az állatok megmentésében, hanem a helyi közösség szemléletformálásában is kiemelkedő szerepet vállal.
Ötödik születésnapját ünnepelte a Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület
Szeptember 13-án a Laki Mancs Állatvédelmi Egyesület nyílt nappal ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját.
A rendezvény szakmai részében Nagy Csilla tartott előadást a 2025-ben hatályba lépett új állatvédelmi jogszabályokról, valamint a vidéki állattartás során gyakran felmerülő birtokvédelmi konfliktusok megoldásairól. A napot kutyaszépségverseny és tortás ünneplés tette teljessé, a látogatók pedig személyesen is megismerkedhettek a menhely lakóival és önkénteseivel.