Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

KÉT VÁRMEGYE, EGY KÖZÖS CÉL: AZ ÁLLATVÉDELEM ERŐSÍTÉSE

2025. október 30. 22:32

Októberben két újabb állomásához érkezett a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró állatvédelmi szakmai nap-sorozata, amely az Állatvédelmi Kompetencia Központ részeként, Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával valósul meg. Az országjáró szakmai nap-sorozat célja változatlanul az, hogy 2025 végéig valamennyi vármegyében elősegítse a szakmai fejlődést, az együttműködést és a tudásmegosztást az állatvédelem területén.

Október 1-jén Győrben tartották a rendezvénysorozat 15. állomását, amely különös jelentőséggel bírt, hiszen a tavaszra tervezett eseményt a száj- és körömfájás vírushelyzet miatt el kellett halasztani. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Nagytanácstermében tartott eseményen elismert szakemberek tartottak előadásokat, amelyek az állatvédelem hatósági, jogi és gyakorlati kérdéseit járták körül. A nap programját Dr. Vigh Márta DVM, a Győri Xantus János Állatkert képviseletében nyitotta meg, aki az állatkert állatvédelmi tevékenységét és a járványhelyzet alatti kihívásokat ismertette. Ezt követően Dr. Frigyer László r. alezredes, az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi tagozatának általános elnökhelyettese, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója mutatta be, hogy milyen helyzetekben fordulhatunk a polgárőrséghez.

Dr. Pallós László DVM, a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóság Állatvédelmi Osztály vezetője a hivatal és a hatósági állatorvosok szerepéről beszélt, míg a délutáni szekciót Dr. Ádám Mónika LL.M. környezetvédelmi és állatvédelmi szakjogász előadása indította, aki ismertette, hogy mikor forduljuk jegyzőhöz, a járási illetve a kormányhivatalhoz, valamint a civil-hatósági együttműködés lehetőségeit elemezte.

A program folytatásában Buda Zoltán r. alezredes és Mánfai Péter c. r. alezredes ismertették a vármegyei rendőrség állatvédelmi tapasztalatait. Dr. Daróczi István LL.M. állatvédelmi szakjogász részletes útmutatást adott arról, mikor célszerű a rendőrséghez fordulni állatkínzás vagy más jogsértés esetén.

A szakmai nap zárásaként Dr. Balogh Mónika LL.M. jogász, rendőrtiszt, konduktor, általános iskolai tanító, állatvédelmi szakjogász, közgazdász vezetésével egy konkrét jogeset került bemutatásra, majd kötetlen konzultációra nyílt lehetőség, ahol a résztvevők feltehették kérdéseiket és megoszthatták tapasztalataikat.

Október 14-én Szombathelyen folytatódott a sorozat, immár 16. állomásához érkezve. A Vas Vármegyei Kormányhivatalban megvalósult programot Dr. Nagy Csilla LL.M. közigazgatási és állatvédelmi szakjogász nyitotta meg, aki a jegyzői és hatósági eljárások gyakorlati kérdéseiről beszélt. Az eseményen azok a szakemberek is előadtak, akik Győrben is részt vettek a programban – köztük Dr. Pallós László, Dr. Ádám Mónika, Dr. Frigyer László, Dr. Daróczi István és Dr. Balogh Mónika –, ezzel is erősítve a rendezvénysorozat egységes, országos szakmai szemléletét.
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredes és Horváth Ottó r. alezredes ismertették a vármegye állatvédelmi tapasztalatait.

A győri és szombathelyi szakmai napok ismét rávilágítottak arra, hogy az állatvédelem hatékonysága a jogalkalmazók, hatóságok, szakemberek és civil szervezetek együttműködésén múlik.

Az országjáró szakmai nap-sorozat célja továbbra is az, hogy 2025 végéig minden vármegyében biztosítsa a szakmai fejlődés és az együttműködés lehetőségét.