Új pályázatot hirdet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek számára, kifejezetten a gondozásukban lévő állatok állatorvosi ellátásának támogatására. A 90 millió forintos keretösszegű programban akár 60 szervezet kaphat egyenként 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást. A pályázat az állatvédő szervezetek visszajelzéseire reagál: az Alapítvány által végzett egyeztetések során az állatorvosi költségek finanszírozása az egyik leggyakrabban jelzett nehézségként jelent meg. A támogatás ezért közvetlenül a mentett és gondozott állatok gyógyításához, kezeléséhez kapcsolódó kiadások csökkentését szolgálja.
A támogatás a szervezetek gondozásában lévő állatok szakmailag indokolt állatorvosi ellátására használható fel. Elszámolható többek között az állatorvosi vizsgálat és diagnosztika, a műtét, a sürgősségi vagy kórházi ellátás, a gyógyszeres kezelés és gyógyszervásárlás, az ivartalanítás, az oltás és a mikrochipezés. Indokolt esetben az állatorvos által, az állat igazolt egészségi állapotára tekintettel javasolt különleges, diétás takarmány, valamint más szakmailag indokolt állatorvosi ellátás költsége is támogatható.
A pályázaton azok a civil szervezetek vehetnek részt, amelyek létesítő okiratában szerepel az állatvédelem, állatmenhelyet működtetnek vagy egyéb befogadó tevékenységet folytatnak, és 2025-ben tényleges állatvédelmi tevékenységet végeztek. Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be, amely több állat és több kezelés költségét is tartalmazhatja.
A konstrukció kialakításánál fontos szempont volt, hogy egy beteg vagy sérült állat ellátásával sok esetben nem lehet megvárni egy pályázati eljárás lezárását. Ezért a támogatási időszak összesen 90 napot ölel fel: a felhívás közzétételét megelőző 30 naptári napon belül kiállított, más támogatásból még el nem számolt számlák mellett a közzétételt követő 60 naptári nap alatt felmerülő költségek is támogathatók. A még el nem végzett kezelésekhez állatorvosi árajánlat, díjbekérő vagy részletes költségbecslés is benyújtható.
A konstrukció ezzel figyelembe veszi az állatmentés egyik alapvető sajátosságát: a szükséges állatorvosi kezelések jelentős része nem halasztható későbbi időpontra.
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, önerő biztosítására nincs szükség. A program keretösszege 90 millió forint, az egy pályázó által igényelhető és elnyerhető támogatás összege egységesen 1,5 millió forint, a támogatási intenzitás pedig 100 százalékos. A beérkező pályázatok számának és a támogatási igények nagyságrendjének függvényében az Alapítvány Kuratóriuma dönthet a program keretösszegének megemeléséről.
A beérkező pályázatok jogosultsági és formai ellenőrzését tartalmi értékelés követi. A tartalmi értékelést az Alapítvány Kuratóriuma által a program lebonyolítására létrehozott háromtagú Bírálóbizottság végzi, előre meghatározott 100 pontos szempontrendszer alapján. A Bírálóbizottság szakmai javaslata alapján a végső, egyedi támogatási döntést minden esetben a Kuratórium hozza meg.
Az értékelés során öt, egyenként legfeljebb 20 pontos szempontot vesznek figyelembe: az állatorvosi ellátás szakmai indokoltságát és sürgősségét, a támogatással érintett állatok számát, a költségek indokoltságát és arányosságát, a szervezet rászorultságát, valamint működésének szakmai megbízhatóságát.
Amennyiben a szakmailag elfogadható pályázatok összesített támogatási igénye meghaladja a rendelkezésre álló keretösszeget, a pontozási rendszer alapján rangsor készül. A jelenlegi, 90 millió forintos keret alapján a rangsor első 60 helyén szereplő szervezetek részesülhetnek támogatásban. Azonos pontszám esetén elsőként az állatorvosi ellátás sürgőssége, ezt követően az érintett állatok száma, majd a pályázó igazolt rászorultsága határozza meg a sorrendet.
A bírálati és döntéshozatali folyamatban összeférhetetlenségi szabályok is érvényesülnek: az érintett bírálóbizottsági vagy kuratóriumi tag az adott pályázat értékelésében, illetve az arról szóló döntésben nem vehet részt.
A pályázóknak nyilatkozniuk kell többek között az összeférhetetlenségi és átláthatósági feltételek teljesüléséről, valamint arról, hogy ugyanazt a költséget más pályázat, támogatás vagy adomány terhére nem számolják el. A támogatás felhasználásáról a kedvezményezettek szakmai és pénzügyi beszámolót nyújtanak be. Ebben be kell mutatniuk többek között, hogy mely állatok milyen ellátásban részesültek, továbbá csatolni kell az elszámolt bizonylatokat, a kifizetések igazolását és a megvalósulást igazoló dokumentumokat. Az Alapítvány jogosult a támogatás rendeltetésszerű felhasználását dokumentáció alapján vizsgálni. Nem rendeltetésszerű felhasználás, valótlan tartalmú nyilatkozat, kettős finanszírozás vagy az elszámolási kötelezettség elmulasztása esetén a támogatás egésze vagy érintett része visszakövetelhető.
A most induló pályázat új elem az Alapítvány támogatási programjai között. Míg a civil szervezetek szélesebb körű pályázati támogatását az elmúlt években többek között az Alapítványtól független CÁSZ-pályázatok szolgálták, a mostani program közvetlenül az állatvédő szervezetek visszajelzéseire reagál: az állatorvosi költségek finanszírozása az egyik legnagyobb terhet jelenti számukra.
A pályázatokat 2026. augusztus 14-től az Alapítvány erre kialakított online pályázati felületén, a kötelezően csatolandó dokumentumok feltöltésével lehet benyújtani. A pályázatok benyújtására 21 nap áll rendelkezésre.
A pályázati felület itt érhető el: https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/palyazatok/allategeszsegugyi-tamogatasi-palyazat
Az elbírálást követően az Alapítvány valamennyi pályázót közvetlenül, elektronikus úton értesít a döntésről, egyúttal a nyertes pályázók nevét és a részükre megítélt támogatási összeget a www.kozosugyunkazallatvedelem.hu honlapon is közzéteszi.
A pályázattal kapcsolatos kérdések a palyazat@kozosugyunkazallatvedelem.hu e-mail-címen tehetők fel.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány valamennyi pályázónak sok sikert kíván!