A támogatást ismét civil állatvédő ernyőszervezetek kapták, ezzel idén csaknem 107 millió forintra emelkedett az Alapítvány kuratóriuma által megítélt állatvédelmi támogatások összege
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány közfeladatai közé tartozik az állatvédelem népszerűsítését célzó tudományos és oktatási tevékenység ösztönzése mellett az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek és gazdálkodó szervezetek támogatása is. 2023. őszén az Alapítvány Kuratóriuma döntött arról, hogy egyedi kérelmek alapján újabb forrásokkal kívánja támogatni a Kelet-Magyarországon tevékenykedő állatvédőket, illetve a szaporítótelepekről mentett állatok elhelyezését, ezáltal a rendkívül káros szaporító tevékenység felszámolását.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyében tevékenykedő Kelet-Magyarországi Állatvédők Szövetsége (KEMÁSZ) tagszervezetei szerint csak a két vármegye területén összesen 200-225.000 kóbor, illetve gazdás, de kóborló kutya okoz mindennapos kihívást a települések vezetőinek, lakóinak és az állatvédőknek. Az Alapítvány döntése értelmében a Szövetség tagszervezetei összesen 10 millió Ft támogatást kaptak ivartalanításra, a következők szerint: PCAS Állatmentő Egyesület (3 millió Ft), Nyírbátori Állatvédő Alapítvány (2 millió Ft), Mancsmentő Állatvédő Egyesület (3 millió Ft), Justitia Állat- és Környezetvédő Alapítvány (2 millió Ft). Az Alapítvány emellett az Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége részére 2 millió forintos támogatást utalt át jellemzően bull jellegű, alulszocializált kutyák állategészségügyi kiadásaira, amelyek egy szaporítótelep felszámolása kapcsán kerültek a Szövetség tagszervezeteinek gondozásába. Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban.
Korábban hírt adtunk róla, hogy Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos és Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Dr. Vetter Szilvia PhD. bejelentette: az Alapítvány 2023-ban már döntött csaknem 95 millió forintos támogatásról, amelyből a támogatott ernyőszervezetek és a felsőoktatási intézmény ivartalanításra 39 000 000 Ft-ot, infrastruktúra-fejlesztésre 36 250 000 Ft-ot, oktatásra, kutatásra, egyéb rendezvényre 19 650 000 Ft-ot fordíthatnak. A támogatott szervezetek és a támogatási összegek ekkor a következők voltak: Állatvédők Érdekvédelmi és Szakmai Szövetsége (5 millió Ft), a Macskavédők Országos Szövetsége (Magyar Macskavédő Alapítvány 3 millió Ft, Olt-Alom Állatvédő Egyesület 1 millió Ft, Terápiás és Segítő Macskákért Alapítvány 1 millió Ft), Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (MÁSZ, 35 millió Ft), Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (MÁTSZ, 5 millió Ft), Magyar Állatvédők Országos Szervezete Egyesület (MÁOSZ, 20 millió Ft), Magyar Magánállatkertek és Akváriumok Egyesülete (MMAE, 10 millió Ft), Állatorvostudományi Egyetem (14,9 millió Ft). (A felsoroltak ernyőszervezetek, a tagszervezetek listája a szervezetek honlapján elérhető. A korábbi támogatások részletei itt találhatóak: https://kozosugyunkazallatvedelem.hu/hirek/69-a-kozos-ugyunk-az-allatvedelem-alapitvany-csaknem-95-millio-forinttal-tamogatja-az-allatvedelem-fejleszteset
A jelenlegi támogatással együtt az Alapítvány idén eddig már csaknem 107 millió forintot szánt állatvédelmi tevékenységet végző szervezetek támogatására.
További információk: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány
E-mail: info@kozosugyunkazallatvedelem.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kozosugyunkazallatvedelem
Instagram: https://www.instagram.com/kozosugyunkazallatvedelem/
Youtube: https://www.youtube.com/@kozosugyunkazallatvedelem