Különleges eseményre került sor a Rendőrpalotában, ahol egy negyedikes osztály rendhagyó állatvédelmi élménypedagógiai foglalkozáson vett részt. Az interaktív bemutató során a gyerekek egy terápiás kutya, Polli, és egy rendőrkutya, Rambó közreműködésével ismerkedhettek meg az állatvédelem alapelveivel. Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az "Öt állati szabadság" című prevenciós oktatójáték online megjelenésére.
A BRFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Osztoicsné Czéder Andrea r. alezredes, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, Vetter Szilvia, valamint a játék tervezője, Fekete Zsombor és Kovács Gergely grafikusművész tartották az interaktív előadást. A program során az "öt állati szabadság" elveit mutatták be a gyerekeknek, amelyeket a játék is részletesen feldolgoz.
A felügyeletünk alatt élő állatoknak szükségük van arra, hogy éhezés és szomjúság nélkül, kényelmesen, egészségesen, szorongás nélkül, fajukhoz méltóan élhessenek.
Az "Öt állati szabadság" című oktatójáték célja, hogy a 8-12 éves gyerekek kreatív és érdekes módon tanulhassanak az állatvédelem alapelveiről. Az érdeklődők a https://www.otallatiszabadsag.hu weboldalon találhatják meg a játékot, amely izgalmas és tanulságos időtöltést kínál a fiatalok számára.
A rendezvény nagy sikert aratott a gyerekek körében, akik élményekkel gazdagodva és az állatvédelem iránti elkötelezettséggel térhettek haza.
Közös ügyünk az állatvédelem!
Videó: BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság