A Turay Ida Színház beszámolója szerint hatalmas sikerrel zárult a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány "Művészek az Állatvédelemért" első pilot projektje, amelynek keretében összesen 14 előadáson több mint 4000 gyermek és kísérőik vettek részt. A program során a közönség figyelemfelhívó állatvédelmi előadásokat hallgathatott meg kiváló színművészek és négylábú kedvenceik közreműködésével.
A kezdeményezést Gregor Bernadett színművésznő, az Alapítvány kuratóriumi tagja és kutyái indították útjára februárban, a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány támogatásával. A program alapját az állatok és az élménypedagógia összekapcsolása képezte, mely során a gyerekek és a felnőttek részt vehettek az állatvédelemmel kapcsolatos interaktív előadásokon.
Az előadásokat olyan kiváló és ismert színművészek vezették, mint Keresztes Ildikó és Liza, Bodor Szabina és Lina, Xantus Barbara és Tangó, Nagy Péter János és Frankie, valamint Horváth Dániel és Nala.
A színészek elkötelezettsége és részvétele kulcsfontosságú volt az állatvédelemmel kapcsolatos üzenetek hatékony közvetítésében. A program egyedi megközelítése lehetővé tette a közönség számára, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki az állatokkal és az állatvédelemmel.
Az élménypedagógia alkalmazása és az élő állatokkal való találkozás révén a résztvevők nem csak megismerhették az állatvédelem fontosságát, de inspirációt is kaphattak a felelős állattartáshoz, ami hosszú távú hatással lehet az állattartási szokásokra és az állatvédelem iránti elkötelezettségre.