Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„ÁLLATVÉDELEM NAGYÍTÓ ALATT” – SZAKMAI ÖSSZEFOGÁS AZ ÁLLATOK VÉDELMÉÉRT PILISVÖRÖSVÁRON

2025. március 21. 21:19

Az Ürömi Állatotthon és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány együttműködésével valósult meg az „Állatvédelem nagyító alatt” szakmai találkozó, amelynek célja az állatvédelem hatékonyságának növelése és az együttműködések megerősítése volt a térségben. Az eseményen állatvédelmi hatóságok, rendvédelmi szervek és civil szervezetek képviselői gyűltek össze, hogy közösen keressenek megoldásokat az állatok védelmét érintő aktuális kihívásokra. A program különleges jelentőséggel bírt: ez volt az első alkalom, hogy az Alapítvány országjáró szakmai csapata kifejezetten egy civil állatvédő szervezet meghívásának tett eleget egy közösen megvalósított esemény keretében.

A rendezvény célja az állatvédelem hatékonyságának növelése és az együttműködések megerősítése volt. Állatvédelmi hatóságok, rendvédelmi szervek, önkormányzati szereplők, civil szervezetek és állatvédelmi szakemberek gyűltek össze, hogy közösen keressenek megoldásokat az állatvédelem aktuális kihívásaira.

A szakmai nap során a résztvevők előadásokat hallhattak a hatósági és civil együttműködés lehetőségeiről, a jogsértések kezelésének jó gyakorlatairól, valamint a felelős állattartás fontosságáról. A program gyakorlati elemeket is tartalmazott: bemutatták például a kóbor állatok befogásának helyes módját, valamint azt is, hogyan lehet biztonságosan és empatikusan kezelni egy bajba jutott állatot.

Az esemény házigazdája, Szűcsné Mércse Adrienn, az ebrendészeti feladatokat is felvállaló Ürömi Állatotthon vezetője elmondta, hogy tapasztalataik szerint a hatékony állatvédelemhez elengedhetetlen a különböző szereplők közötti folyamatos párbeszéd és együttműködés. Hangsúlyozta: „Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen fontos szakmai eseményt valósíthattunk meg közösen.”

Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy az Alapítvány kiemelt közfeladata a civil szervezetek támogatása, ezért külön öröm volt számára, hogy az Ürömi Állatotthonnal együttműködve valósulhatott meg ez a szakmai esemény. Az Állatvédelmi Kompetencia Program részeként szervezett országos szakmai napok célja pontosan ez: kapcsolatot építeni, tudást és tapasztalatot megosztani, és erősíteni a szereplők közötti együttműködést az állatok védelme érdekében.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a folyamatos párbeszéd, a közös fellépés és a tudásmegosztás kulcsfontosságú az állatvédelem előmozdításához. A szervezők bíznak benne, hogy az esemény hozzájárul a szakmai együttműködések elmélyítéséhez és az állatvédelmi helyzet javulásához Pilisvörösváron, Ürömön és a környéken.

Az esemény részletei itt megtalálhatók: https://uromimenhely.hu/allatvedelem-nagyito-alatt/